A kínai és tajvani teák szedési ideje hónapok és időjáráshoz kapcsolódó ünnepek szerint

Ebben az írásban szeretnénk ismertetni a kínai és tajvani teák szedési idejét, hogy tudjátok kedvenc teáitok mikorra várhatók a teaházban. Kevesen vannak tisztában a tea erős szezonalitásával, hiszen míg egyes fajtákat évente 3-4 alkalommal is szüretelnek (Dong Ding Wulong, Tajvan) másokat csak tavasszal, nyáron, vagy éppen ősszel takarítanak be, amikor a növény adott területen és klímaviszonyok között a legjobb formáját  hozza. A kínai teák esetében legtipikusabb a csak tavaszi (zöldek), illetve a tavaszi és őszi szedés (oolongok és puerh). A szedés ideje, ismerve a szezonális karaktereket, meghatározza a várható íz és aromajegyeket, amelyek alapján a teafogyasztók kialakíthatják egyéni preferenciáikat.

Gyakorlatban a teaszüret előtt a termelő figyeli a cserjéket, majd az időjárás, illetve a rügyek állapota szerint dönt. Ennek megfelelően a szedés ideje az itt leírt időpontoktól a helyi időjárási viszonyok függvényében 1-2 héttel eltérhet, vagy elhúzódhat. A hideg időjárás általában késlelteti, míg a meleg gyorsítja a levelek növekedését, de a váratlan esőzések és szárazság is nehezíti az időzítést. A különböző teafajták szedése adott szezonban nem egy lépésben történik, hiszen a rügyezés több szakaszban, fokozatosan valósul meg, ezért minden szedési periódusban van korai (első) szedés, illetve későbbi szüretek. Természetesen mindig az első szedésből származó rügyek a legértékesebbek, amikor a hosszabb pihenő időszakot követően a növény által elraktározott tápanyagok a kibújó rügyekben testet öltenek.

rugy
A teaszüretek és mezőgazdasági munkák Kínában hagyományosan a nap mozgásához és napfordulókhoz, valamint az időjárásban bekövetkező fordulópontokhoz igazodnak, amelyeket áttekintő jelleggel ismertettünk a táblázatban. A táblázatot kiegészítettük hiányzó elemekkel, illetve elvettünk belőle, hiszen eredetileg 220 teafajta szerepel benne. Egyelőre azokra összpontosítottunk, amelyek kaphatóak nálunk, új fajták beszerzésében pedig nagy segítségünkre van az eredeti gyűjtemény. A feltüntetett fordulónapokra jellemző, hogy hirtelen változás következik be az időjárásban, amellyel módosulnak a szedés feltételei és a végtermék minősége.

___________________________________

dátum

jie qi, a hagyományos kínai időjáráshoz kapcsolt ünnepi időszak szedhető teafajták
február
3-5
li chun: a tavasz kezdete februar
február
18-20
yu shui: az esős időszak kezdete, ettől a naptól kezdve kevesebbet esik a hó, a csapadék inkább záporok formájában jelentkezik, Yunnanban elkezdődik a szüret. Yunnan MaoFeng (zöld, Yunnan) — Yunnan Bi Luo Chun (zöld, Yunnan) — Ya Bao (rügyteák, Yunnan) — Yunnan Dian Hong (vörös, Yunnan)
Ezeket a teákat március első felében is szedik..
március
5-7
jing zhe: a rovarok ébredése, amely naptól kezdve a téli pihenő időszak után előbújnak illetve kikelnek a rovarok. A sichuani zöld teák szedésének kezdete, illetve a puerh tavaszi betakarítása Yunnanban. KaiHua LongDing (zöld, Zhejiang) — MengDing GanLu (Édes Harmat, zöld,  Sichuan) — EMei MaoFeng (zöld, Sichuan) — MengDing Que She (zöld, Sichuan) — Yunnan Puer Cha ( Tavaszi sheng teák: maocha, Yunnan)
Ezeket a teákat március második felében is szedik..
március
20-22
chun fen: tavaszi napéjegyenlőség, a legnépszerűbb zöld teák szedésének ideje a keleti parton (Zhejiang, Anhui, Jiangsu) pl. XiHu LongJing
marcius
XinYang MaoJian (zöld, Henan) — XiHu LongJing (zöld, Zhejiang) —  ZheJiang LongJing (zöld, Zhejiang) — AnJi BaiCha (zöld, Zhejiang) — YangXian XueYa (Hórügy, zöld, Jiangsu ) — MengDing GanLu (Édes Harmat, zöld,  Sichuan) — EMei MaoFeng (zöld, Sichuan) — Dong Ding Wu Long (oolong, Tajvan, 800m) — Meng Ding She Hua (zöld, Sichuan) — Meng Ding Huang Ya (sárga, Sichuan) — Yunnan Puer ( Tavaszi sheng teák: maocha, Yunnan), Dong Ting Bi Luo Chun (zöld, Jiangsu)
Számos teát április első felében is szednek, de ez az időszak értékesebb..
április
4-6
qing ming: a tiszta fényesség ünnepe, illetve az ősökről való megemlékezés napja. Ilyenkor a családok ellátogatnak az elhunyt rokonok sírjához, letisztítják,  virágokat és ételt helyeznek el a síremlék mellett.
Megkülönböztetjük a Qing Ming előtti és utáni teákat! (Pre QingMing vagy Ming Qian teák értékesebbek) A tea szempontjából ez a legfontosabb ünnep!aprilis
HuangShan MaoFeng (zöld, Anhui) — XiHu LongJing (zöld, Zhejiang) —  ZheJiang LongJing (zöld, Zhejiang) —  GuZhu ZiSun (Lila Bambuszrügy, zöld, Zhejiang) —  AnJi BaiCha (zöld, Zhejiang) — Ba Shan Que She (zöld, Sichuan) — Yang Xian Xue Ya (Hórügy, zöld, Jiangsu ) — Gou Gu Nao Cha (Kutyafej tea, zöld, Jiangxi) — En Shi Yu Lu (zöld, Hubei) — Jin Jun Mei (vörös, Fujian) — Bai Hao Yinzhen (fehér, Fujian) — JunShan YinZhen (sárga, Hunan) — FengHuang Dan Cong (oolong, Kanton) — FengHuang Shui Xian (oolong, Kanton), HuangShan Lu Mu Dan (zöld, Anhui), Dong Ting Bi Luo Chun (zöld, Jiangsu), JinJiang Hui Ming (zöld, Zhejiang)
április
19-21
gu yu: a gabonaeső ünnepe, a búzavetés kezdete, az ezt megelőző teák értékesebbek, a tavaszi szüret 20-val véget ér, utána a késői tavaszi szüret tart a nyár kezdetéig, alacsonyabb fokozatú teákkal. Ugyan a Bai Hao Yinzhent már korábban elkezdik szüretelni, a többi fehér teafajtát normálisan ekkortájt szedik.
Megkülönböztetjük a Gu Yu előtti és utáni teákat, a Yu Qian (20. előtti) teák értékesebbek! Gu Yu teáknak a május 5-ig bezárólag szedett teákat hívjuk.
guyu
HuangShan MaoFeng (zöld, Anhui) — LiuAn GuaPian (Dinnyemag, zöld, Anhui) — TaiPing HouKui (Majomvezér, zöld, Anhui) — Lao Zhu Da Fang (zöld, Anhui) — YueXi CuiLan (zöld, Anhui) — Yue Guang Bai (Ezüst Holdfény, fehér, Yunnan) — JinTan QueShe (zöld, Jiangsu) — JinShan CuiYa (zöld, Guizhou) — WuYuan Ming Mei (zöld, Jiangxi) — Bai Hao Yinzhen (fehér, Fujian) — Bai Mudan (fehér, Fujian) —  YunHai BaiHao (zöld, Yunnan) — YongShun FoShou (Buddha tenyere, oolong, Fujian) — FengHuang DanCong (oolong, Fujian) — Tie Guan Yin (oolong, Fujian, tavaszi szedés kezdete) — Zhang Ping Shui Xian (oolong, Fujian, tavaszi szedés) — Jiu Qu Hong Mei (vörös, Zhejiang) —  Bai Lin Gong Fu (vörös, Fujian) — TanYang GongFu (vörös, Fujian) — Yixing Congou (vörös, Jiangsu) — GaoShan Cha (magashegyi oolong, Tajvan, tavaszi szedés, 800m felett), HuangShan LuMuDan (zöld, Anhui) — LuShan YunWu (Lu Hegy felhői, zöld, Jiangxi) — WenShan BaoZhong (oolong, Tajvan, tavaszi szedés) — Alishan Cha (oolong, Tajvan, tavaszi szedés, 1000-1500m) — Lishan Cha (oolong, Tajvan, tavaszi szedés, 2000m+) — DaYu LingGaoShan Cha (oolong, Tajvan, tavaszi szedés, 2500m+) — Yunnan Puer ( Tavaszi sheng teák, későbbi szüret) Ezeknek a teáknak a szedése magasság és időjárás függvényében átnyúlik májusra..
május
5-7
li xia: a nyár kezdetének napja, jönnek a fujiani vörös teák és a Wuyi sziklateák korai, kevésbé pirított változatai 🙂

vorosek

TaiPing Hou Kui (Majomvezér, zöld, Anhui) — Lao Zhu Da Fang (zöld, Anhui) — Xin Yang Mao Jian (zöld, Henan, nyári szedés) — WuYi Shan Xian (oolong, Fujian) — Wu Yi Rou Gui (oolong, Fujian) — Feng Huang Shu Xian (oolong, Kanton) — Yue Guang Bai (Ezüst Holdfény, fehér, Yunnan) — Jin Hou Cha (Aranyszőrű Majom, vörös, Fujian) — Zheng Shan Xiao Zhong (Lapsang Souchong, vörös, Fujian) — Bai Mu Dan (fehér, Fujian) — Shou Mei (fehér, Fujian) — Da Hong Pao (Wuyi yan cha, Fujian) — Tie Guan Yin (oolong, Fujian, tavasz, második ütem) —  Tie Luo Han (Wuyi yan cha, Fujian) — Shui Jin Gui (Wuyi yan cha, Fujian) — Keemun Hao Ya (vörös, Anhui) –Keemun MaoFeng (vörös, Anhui)
A WUYI oolongok szedésének időszaka egész májusban!
A Fujiani vörös teák időszaka egész májusban!
május
20-22
xiao man: a gabona kiteljesedése Bai Ji Guan (Fehér kakastaréj, Wuyi yan cha, Fujian) — Dong Ding Wulong (oolong, Tajvan, 800m nyári szedés) —  Zheng Shan Xiao Zhong (Lapsang Souchong, vörös, Fujian) — Liu Bao Cha (heicha, Guangxi)  — Yin DeHong Cha (vörös, Kanton) — FuZhuan Cha (heicha, Hunan)
június
5-7
mang zhong: az aratás vége Dong Fang Mei Ren (Kelet szépe, oolong, Tajvan) — FuZhuan Cha (heicha, Hunan) — Liu Bao Cha (heicha, Guanxi)
A Dong Fang Mei Ren a leghíresebb nyári szedésű tea! Ezt a teát CSAK nyáron szedik, mivel a leveleket megtámadó rovarnak része van a tea karakterének kialakításában.
június
21-22
xia zhi: nyári napéjegyenlőség, az év leghosszabb nappala  nyar
július
6-8
xiao shu: a könnyű forróság. A nyár az ízesített teák és virágzó teák periódusa, mivel a virágokat és gyógynövényeket ekkor szedik a zöld, illetve oolong teákhoz. Moli Long Tuan Zhu (Jázmin sárkány gyöngy, zöld, Fujian) — RenShen Wulong ( Ginseng oolong, Fujian) — Mo li Hua Cha (jázmin zöld teák)
július
22-24
da shu: a nagy forróság Moli Long Tuan Zhu (Jázmin sárkány gyöngy, zöld, Fujian) — RenShen Wulong ( Ginseng oolong, Fujian)
augusztus
7-9
 li qiu: az ősz kezdete. A könnyebb Wuyi oolong teák és a Tie Guan Yin őszi szedésének kezdete. Yunnanban elkezdődik a puerh és a yunnani vörös teák őszi betakarítása. WuYi Shui Xian ( Vízi Halhatatlan, wuyi yan cha, Fujian) — Tie Guan Ying (oolong, Fujian, őszi szedés kezdete) —  Feng Huang Shu Xian (oolong, Kanton) — WenShan BaoZhong Cha (oolong, Észak-tajvan, 400m) — Yunnan Dian Hong (vörös, Yunnan) — Yunnan Puer ( Őszi sheng teák: maocha, Yunnan)
augusztus
22-24
chu shu: a forróság vége Tie Guan Ying (oolong, Fujian, őszi szedés) — Dong Ding Wulong (oolong, Tajvan, 800m őszi szedés) — Zhang Ping Shui Xian (oolong, Fujian, őszi szedés)
szeptember
7-9
bai lu: fehér harmat WuYi RouGui, ZhangPin ShuiXian — Zhang Ping Shui Xian (oolong, Fujian, őszi szedés) íme:
shuxian
szeptember
22-24
qiu fen: őszi napéjegyenlőség XinYang MaoJian (zöld, Henan, őszi szedés) — Tie Guan Ying (oolong, Fujian, őszi szedés) — FengHuang DanCong (oolong, Kanton, őszi szedés) — DongDing WuLong (oolong, Tajvan, őszi szedés, 800m) — DaYu Ling GaoShan Cha (oolong, Tajvan, őszi szedés, 2500m+) — Lishan Cha (oolong, Tajvan, őszi szedés, 2000m+) — Alishan Cha (oolong, Tajvan, őszi szedés, 1000-1500m+) — Se Zhong (oolong, Fujian, őszi szedés)
október
8-9
han lu: hideg harmat ideje Tie Guan Yin  (oolong, Fujian, őszi szedés) — Se Zhong (oolong, Fujian, őszi szedés)
október
23-24
shuang jiang: leszáll a köd GaoShan Cha (magas hegyi teák, Tajvan, téli szedés kezdete)
november
7-8
li dong: a tél kezdete FengHuang ShuiXian (oolong, Kanton, téli szedés) — FengHuang DanCong (oolong, Kanton, téli szedés) — Gao Shan Cha (magas hegyi teák- Alishan, Lishan, DaYuLing- Tajvan, téli szedés)
november
22-23
xiao xue: a könnyű havazás, a havazás kezdete FengHuang ShuiXian (oolong, Kanton, téli szedés) — Dong Ding WuLong (oolong, Tajvan 800m, téli szedés)

A szüret után még 1-2 hónappal számolnunk kell, amíg a tea megérkezik a termelőtől a piacra, illetve hozzánk 🙂 Figyeljétek meg, hogy a legtermékenyebb időszak a kora tavasz, március és április 🙂 A bejegyzés alapjául a 220 kínai teafajta gyűjteményes  katalógusa szolgált.

teafajtak

..és egy ajándék annak, aki végigolvasta, egy elég híres kompozíció a témában (waters of march):