A kínai teák értékelésének lehetséges szempontjai

Az alábbi cikkfordítást azoknak a figyelmébe ajánljuk, akik vagy Kínában próbálnak ár-érték arányosan teát vásárolni, vagy kifejezetten érdekli őket a teakóstolás és minősítés kínai megközelítésmódja. Ezt az értékelést egyébként mi elvégezzük helyettetek, tehát a felsorolt szempontok alapján előzetesen megvizsgáljuk a kínálatba választott teákat és ennek megfelelően árazzuk be.

A kínai teás magazinokban olvasható tesztek hasábjain táblázatba foglalva rendelnek egytől ötig terjedő pontszámokat az itt felsorolt jellemzőkhöz. A teszteken rendszerint kínai, koreai, japán és amerikai teaszakértők vesznek részt, a teszt végeredménye egy összesített értékelés, valamint az egyes teaszakértők által megfogalmazott összbenyomás a legjobb teákról. Egy nagyon jó kínai teás portál a szempontokat öt főcsoportban rendszerezte, ez következik most néhány plusz gondolattal kiegészítve. A  kedvező tulajdonságok mellé + jelet, a hátrányos tulajdonságok mellé – jelet raktunk.

Megjegyzés az utóízzel kapcsolatban

回感, Huí Gǎn (hui kan): (3-as hangsúllyal) a visszatérő íz, benyomás és impresszió.
回甘, Huí Gān (hui kan): (1-es hangsúllyal) a visszatérő édesség, egyfajta bizsergető érzés nyelv alatt.
A két szó hangzása hasonló, de nem ugyanazt jelenti. A tesztekben a visszatérő édes, bizsergető érzést figyelik elsősorban.
( 4.1 回甘:回味较佳,略有甜感 ; huí gān / visszatérő édesség: a visszatérő íz nagyon kellemes, édes érzést ad. +++++ )
Mi az utóízt és a visszatérő édességet külön jellemzőnek fogadjuk el.
————————————– ☼

1、干茶色泽术语

gān chá sè zé shù yǔ / a száraz tea színére és fényére vonatkozó szakkifejezések

1.1 油润:干茶色泽鲜活,光泽好。

yóu rùn / olajosság, fényesség: a teának életteli ragyogó, szép fénye, élénk színe van. (A tea látványra nedves hatású, csillogó, de mégis száraz legyen.) +++++

1.2 枯暗:色泽枯燥,无光泽

kū àn / szárazság, sötétség : száraz, fénytelen, matt szín ———

1.3 调匀:叶色均匀一致 

tiáo yún / elkevertség, homogenitás: egységes színű és formájú (vagy egységesen tarka, mert a rügyes teák tarkák, de szép ritmusos a látványuk) +++++++++

1.4 花杂:叶色不一,形状不一。此术语也适用于叶底

huā zá / kevertség, tarkaság : kevert, kaotikus, a szín nem egységes, a forma nem egységes (lefőzött tealevél esetében is használják ezt a kifejezést) ——-

(A fajtára jellemző jegyek legyenek meg, méret, sodortság, formai követelmények az egyes fajtáknál. Ez a fajtahelyes kinézet)

2、汤色术语

tāng sè shù yǔ / A teafőzet látványára vonatkozó szakkifejezések (szín, textúra)

2.1 清澈:清净、透明、光亮、无沉淀物

qīng chè / tisztaság, áttetszőség: tiszta, áttetsző, fényes, nincs benne lerakódás ++++++++

2.2 鲜艳:鲜明艳丽,清澈明亮 

xiān yàn / fényes szín: élénk színű, friss, ragyogó, szép színű, fényes ++++++

2.3 鲜明:新鲜明亮,此术语也适用于叶底

xiān míng / fényesség, tisztaság: fényes, friss, világos, üde. (A lefőzött levélre is használják.) ++++++

2.4 深:茶汤颜色深

shēn / mélység: a főzetnek mély, jól meghatározott színe van, még ha világos tónusú is +++++++

2.5 浅:茶汤色浅似水

jiān / a teafőzet sekély színű, halvány ——-

2.6 明亮:茶汤清净透明

míng liàng / fényesség : a tea tiszta, átlátszó, fényes ++++

2.7 暗:不透亮。此术语也适用于叶底

àn / a főzet átlátszatlan, homályos —–

2.8 混浊:茶汤中有大量悬浮物,透明度差

hùn zhuó / zavarosság : a tea zavaros, kaotikus, úszó darabos vannak benne, nem áttetsző. ——–

2.9 沉淀物:茶汤中沉于碗底的物质

chén diàn wù / üledékesség : a teafőzet üledékes, az aljára leúsznak a darabok. ——-

3 、香气术语

xiāng qì shù yǔ / az aromára vonatkozó szakkifejezések

3.1 高香:茶香高而持久

gāo xiāng / magas illat : hosszú, hirtelen szétáradó, intenzív aroma +++++++

3.2 纯正: 茶香不高不低,纯净正常

chún zhèng / tisztaság : a tea nem túlságosan intenzív, de nem is halovány, fajtahelyes, makulátlan ++++++

3.3 平正: 较低,但无异杂气

píng zhēng /  kiegyenlítettség: a tea illata már kevésbé intenzív, de egységes, nincs benne idegen illat ++

3.4 低:低微,但无粗气

dī / alacsony aroma : halvány aroma, de nincs benne semmi irritáló +

3.5 钝浊: 滞钝不爽

dùn zhuó / zavaros illat : vaskos, nehéz, zavaros, megrekedt aroma, nincs benne semmi fény ——-

3.6 闷气: 沉闷不爽

mēn qì / dohosság : dohos, bezárt, fülledt aroma —–

3.7 粗气:粗老叶的气息

cū qì / durva illat: érdes, durva illat —–

3.8 青臭气: 带有青草或青叶气息

qīng chòu qì / zöld szag: savanyú, nyers, zöld fű szag ——–

3.9 高火: 微带烤黄的锅巴或焦糖香气

gāo huǒ / magas tűz : sütött barna rizs, wokban sütött illat, égetett cukor, illetve karamell aroma +++++

3.10 老火: 火气程度重于高火

lǎo huǒ / öreg tűz, vagy hosszú tűz : erősebb tüzesség, nagyobb lángon égett, sütött aroma ++++++

3.11 陈气: 茶叶陈化的气息

chén qì vagy chen xiang / öreg illat : régi, megöregedett aroma ++++++

3.12 劣异气:烟、焦、酸、馊、霉等茶叶劣变或污染外来物质所产生的气息,使用时应指明属何种劣异气

liè yì qì / idegen illat : poshadt, égett, penészes, a tea negatív átalakuláson ment át, vagy szennyeződés érte, van hogy a csomagolásnak van zavaró szaga, ilyenkor célszerű kicsit kivenni tálkára. ——-

4、滋味术语

zī wèi shù yǔ / az ízre vonatkozó szakkifejezések

4.1 回甘:回味较佳,略有甜感

huí gān / visszatérő édesség: a visszatérő íz nagyon kellemes, édes érzést ad. +++++

4.2 浓厚:茶汤味厚,刺激性强

nóng hòu / vastag, sűrű: a főzet íze vastag, ingerlő, brutálisan intenzív +

4.3 醇厚:爽适甘厚,有刺激性

chún hòu / puha, dús, telt : a főzet édes, nektáros, sűrű, vastag, de kellemes +++

4.4 浓醇:浓爽适口。回味甘醇。刺激性比浓厚弱而比醇厚强

nóng chún / koncentrált, sűrű : az íz erőteljes, de kevésbé intenzív, sűrű, nektáros, zamatos ++

4.5 醇正:清爽正常,略带甜

chún zhēng / aromás, zamatos: tiszta, helyes ízű, aromás, finom, csak kicsit édeskés

4.6 醇和:醇而平和,带甜。刺激性比醇正弱而比平和强

chún hé / tisztaság, harmónia: zamatos, tiszta, harmonikus, egyenletes, gyengén édes ++++

4.7 平和:茶味正常、刺激性弱

píng hé / normális, egyenletes: harmonikus, egyenletes, de kevésbé izgalmas +

4.8 淡薄:入口稍有茶味,以后就淡而无味。同义词 和淡;清淡;平淡

dàn bó / vékony, gyenge: ízetlen, halvány, könnyű, (hedan,  qingdan, pingdan) —-

4.9 涩:茶汤入口后,有麻嘴厚舌的感觉

sè / fanyar, keserű : a tea beér a szájba, utána szájat zsibbasztó, szárító, nyelvet elnehezítő érzés. (savas, kellemetlen keserűség)——

4.10 粗:粗糙滞钝

cū / durva : érdes, vastag, kellemetlen —–

4.11 青涩:涩而带有生青味

qīng sè / zölden friss : nyers, fanyar, éretlen, zöld savanyúságot érzünk (savas, kellemetlen keserűség) ———

4.12 苦:入口即有苦味,后味更苦

kǔ / keserű : keserű íz a szájban, keserű utóízzel, lenyelve is keserű, gyógynövényes (jó keserűség) +++++++

4.13 熟味:茶汤入口不爽,带有蒸熟或闷熟味

shú wèi / érett, erjedt : a tea elsőre nem kellemes, pállott, nyirkos, dohos, erjedt íze van ———

4.14 高火味:高火气的茶叶,在尝味时也有火气味

gāo huǒ wèi / magas tűz íz : a magas tűz aromájú teák pirított íze +++++++

4.15 老火味:近似带焦的味感

lǎo huǒ wèi / hosszan tüzes íz: a hosszú tűz aromájú teák erősen sütött íze ++++++++

4.16 陈味: 陈变的滋味

chén wèi, chen xiang / öreg íz, öreg aroma: elöregedett, öregre változó íz, vagy aroma +++++

4.17 劣异味:烟、焦、酸、馊、霉等茶叶劣变或污染外来物质所产生的味感。使用时应指明属何种劣异味

liè yì wèi / nem odavaló íz: savanyú, romlott, poshadt ízelváltozás ——

5、叶底术语

ye di shù yǔ / a kiázott levéllel kapcsolatos szakkifejezések

5.1 细嫩:芽头多。叶子细小嫩软

xì nèn / apró, zsenge : sok rügy, pici, vékony levelek, amelyek puhák, lágyak, frissek, a levelek erezettsége jól látszik ++++++

5.2 柔嫩:嫩而柔软

róu nèn / lágy, zsenge:  puha, zsenge levelek, a levelek erezettsége jól látszik

5.3 柔软:手按如绵,按后伏贴盘底

róu ruǎn / puhaság: lágy, puha, bársonyos levelek, nyomás után beleragadnak a gaiwanba

5.4 匀: 老嫩、大小、厚薄、整碎或色泽等均匀一致

yún / rendezettségi, egységességi szempontok : öreg-zsenge, nagy-kicsi, vastag-vékony, teljes-töredezett, egységes szín és fény 

5.5 杂: 老嫩、大小、厚薄、整碎或色泽等不一

zá / keveredettség : teljesen különböző, nem egységes —-

5.6 嫩匀:芽叶匀齐一致,嫩而柔软

nèn yún / zsengeségében egységes : a rügy és levél egységesen zsenge és puha

5.7 肥厚:芽头肥壮,叶肉肥厚,叶脉不露

féi hòu / zsíros, telt : vaskos, telt, testes, a rügyek kövérkések, a levelek erezettsége nem látszik. 

5.8 开展:叶张展开,叶质柔软。 同义词舒展

kāi zhǎn / kinyílás : a levelek kinyílnak, a levél textúrája lágy, puha, ellazult, kényelmesen kitárulkozó +++

5.9 摊张:老叶摊开

tān zhāng / kiterülés, kinyílás: az öregebb levelek kiterülnek.

5.10 粗老:叶质粗梗,叶脉显露

cū lǎo / érdes, durva, öreg: a levél textúrája durva, érdes, száras ——

5.11 皱缩:叶质老,叶面卷缩起皱纹

zhòu suō / ráncos, aszott : a levél minősége öreg, felülete ráncos, össze van húzódva —–

5.12 瘦薄:芽头瘦小,叶张单薄少肉

shòu bó / sovány, vékony : a rügy sovány, kicsi, a levél kinyílva vékony, kevés húsú ——

5.13 薄硬:叶质老瘦薄较硬

baó yìng / vékony, kemény : a levél textúrája öreg, sovány, vékony, kemény —–

5.14 破碎:断碎、破碎叶片多

pò suì / töredezettség : ledarált, töredezett levél ——

5.15 鲜亮:鲜艳明亮

xiān liang / fényesség, frissesség: a levél felülete ragyogóan fényes, erőteljes színű, harsány ++++

5.16 暗杂:叶色暗沉、老嫩不一

àn zá / sötét, kevert : a levelek fénytelenek, az öreg és zsenge levelek kevertek —

5.17 硬杂:叶质粗老、坚硬、多梗、色泽驳杂

yìng zá / kemény, kevert : a levelek textúrája öreg, durva, kemény, sok benne a szár, feketés, égett foltok vannak rajta  —–

5.18 焦斑:叶张边缘、叶面或叶背有局部黑色或黄色烧伤斑痕

jiāo bān / égett foltok : feketés, égett foltok vannak a levél felületén, vagy a szélén. —–

Forrás: Chaye Magazin http://chaye.3158.cn/20160825/34314123334671.html


Az itt következő táblázatnak része lehet a fenti szempontok szerinti elbírálás is, de látható, hogy vannak más elemek az oszlopok között, amelyeket megmagyarázunk. A táblázat a The Art of Tea tajvani teás magazinban rendszeresített értékelési séma.

茶韵 Cha Yun (jün): A tea ríme, az összes érzékszerv által észlelt tartalom, a tea élvezeti értéke, gazdagsága.

茶气 Cha Qi (csí): A tea ereje, a teában rejlő életenergia, amely hozzáadódik és beépül a mi energetikai rendszerünkbe. Ha erős a tea, megnövekedett életerőt tapasztalunk magunk is.

————————————————————— ☼

Reméljük hasznos volt, csíben gazdag teákat kívánunk nektek !