Yǎng Hú 养壶, így neveld a kannádat..

Mint ismeretes a tea illata, íze és aromája fokozható, ha a teát hagyományos, magas hőfokon kiégetett yixingi agyagkannában forrázzuk le. A mázatlan agyagkannák rendszeres használatakor a kanna felületén fényes, olajos bevonat és meleg tónusú elszíneződés figyelhető meg. A teafogyasztók számára a bevonatok folyamatos változásának szemlélése a teakultúra részévé vált, a kannák felületén képződő elegáns patina hozzáad a teaszertartás élvezetéhez. A teakultúrában a kanna célzott nevelése (Yǎng Hú 养壶) azt jelenti, hogy a kanna minősége és patinája különböző eljárásokkal jól szabályozható, úgymint teával való locsolás, ecsetelés, törölgetés stb. A nevelés elsődleges célja, hogy a kanna adott művészeti értékén felül a használó és az edény kapcsolata és folyamatos interakciója is testet öltsön a kanna megjelenésében. Ez a folyamat olyan időbeli lenyomatként rakódik a teáskannára, amit talán a tekercsképek tulajdonosainak képre írt gondolataihoz, elhelyezett pecsétjeihez lehetne hasonlítani. Azt érezzük, hogy a művészeti alkotás térben behatárolatlanná és időtlenné válik, illetve az alkotáson keresztül mi is kommunikálni tudunk korok és idők embereivel. A kanna nevelésekor az embert megérintik az egyre melegebb színek, a fényesedő felület és az időbeli átalakulás, és hogy a kannában már nemcsak az edény pénzbeli értéke, de a szív is jelen van.

kanna_nevelese_5

Porózus anyagstruktúra és kettős áteresztő képesség

A yixingi lila agyag ásványi összetételének legfontosabb elemei a szilícium-dioxid, az aluminium-oxid és a vas-oxid. Jellemzően a vastartalom befolyásolja leginkább az agyag égetés utáni színét. Elektronmikroszkóppal feltárva a kanna mikrostruktúráját azt találták, hogy a teljes agyagtest térfogatát 20%-ban, egyenletes szakaszokban, apró légcsatornák és üregek teszik ki. Ezek egyrészt növelik a kanna hőálló és hőtartó tulajdonságát, másrészt a teagőz és illékony vegyületek áthaladnak és beszívódnak az üregeken keresztül, vagyis a kanna minden elkészített teából megtart valamit 🙂 A porózus anyagstruktúra biztosítja a levegőzést is a kannán belül, ami azért fontos, mert az aromák oxigénnel keveredve sokkal intenzívebben megmutatkoznak.

kanna_nevelese_8

Honnan származnak a bevonatok?

Gyakori teázáskor a kanna belsejében sötétbarna lerakódás figyelhető meg, míg felszínén olajos vízzáró (víztaszító) réteg képződik. A lila és vörösagyag kannatesten képződő felületi állagváltozások következtében a kanna anyagszerűsége átalakul, összességében puhább és fényesebb lesz. A kannák vizsgálatakor a kanna falában nagy mennyiségben különböző zsírsavak, palmitinsav, sztearinsav, linolénsav, olajsav és szénhidrogének lerakódását mutatták ki, amelyek megegyeztek a tea levélzetében, főzetében, illetve gőzében azonosított zsírszerű és szerves anyagokkal. Honnan származnak ezek? A zsírsavakban természetesen gazdag tealevelek feldolgozáskor különböző hőkezelési és szárítási procedúrák, oxidációs és érlelési eljárások során mennek keresztül, amelynek eredményeként a levélszövetek jelentősen sérülnek, illetve a növényi részek sejtszintű felépítése is megváltozik. Így a tealevelekben szabaddá vált zsírsavak a főzeten, illetve teagőzön keresztül a kanna pórusaiba kerülnek, mintegy átjárják az agyagot. A patinában megjelenő más komponensek, mint illat és szín, a sütés és érlelés során aminosavakból keletkező nitrogéntartalmú összetevőkhöz kapcsolódnak.

kanna_nevelese_4

A kanna ápolása

Annak érdekében, hogy a kanna felületén a lerakódások ne egyfajta szennyeződés-szerű bevonatként jelenjenek meg, a következő lépéseket érdemes alkalmazni.

1/ Új kanna használatba vételekor a belsejében gyakran látható agyag vagy homok maradvány, amelytől az egész kannának erősen agyag szaga van. Ezt jobb ha eltávolítjuk olyan módon, hogy teleöntjük forró vízzel és másra nem használt fogkefével átdörzsöljük kívül-belül. A kiforrázást utána többször megismételhetjük, amíg a szag enyhül és a lerakódásokat kiviszi a víz.

kanna_nevelese_6

2/ Ha teázás során puha ecsettel eloszlatjuk a teát a kanna felszínén, nem egy helyre koncentrálódik a lerakódás és a teacseppek sem száradnak rá foltokban a kannára. Fontos, hogy ne vigyük túlzásba a kanna külső ecsetelését és locsolását, illetve a valós használat és érlelés összhangban legyen. Amikor teát készítünk, forró víz hatására a kanna pórusai kitágulnak. Ha olyan kannát kezdünk el kívülről ápolni, amiben nem főzünk teát, a pórusok eltömődnek és csökken a kanna kettős áteresztőképessége.

kanna_nevelese_7

3/ A külső felületi ápoláshoz hozzá tartozik a kanna teával öntözése is.

kanna_nevelese_2

4/ Amennyiben a kanna és teteje nem tökéletesen passzol, a tető rendszeres és egyenletes forgatással idővel alakhelyesre csiszolható. A teaolajaknak a két, hengeres felület kíméletes összedolgozásában is nagy szerepe van.

5/ Minden használat után a kannát kívül belül forró vízzel öblítsük át. A forró víz megszünteti a dohos szagokat és baktériumölő hatása van. Ezután kívülről töröljük át egy jó nedvszívó képességű, puha ronggyal, majd szánjunk egy kis időt a száraz kannafelület enyhe polírozására, az eredmény nagyon szép lesz. Végül a kanna fedelét félrerakva hagyjuk a belsejét is megszáradni természetes szellőzésű, tiszta, szagoktól mentes helyen.

kanna_nevelese_3

6/ A kannát ne tegyük ki erős szagoknak, füstnek, konyhai gőzöknek vagy pornak. Tároljuk védett helyen, mert ezeket is beszívja és romlik az anyagminősége. Tisztítószert az elmosáshoz egyáltalán ne használjunk, mert a mosószer hatással lesz a kanna és a tea ízére.

A teáskanna értéke a helyes használattól nem csökken, sőt egy gyengébb minőségű kanna szépsége és komfortja a jó érleléssel növelhető. Nem szükséges nagy trükköket alkalmazni, a kannán rendszeres teázással közel félév alatt jól láthatóvá válnak a változások. A különböző teaféléknek az aromák keveredése miatt jobb külön kannákat alkalmazni. Az érlelt puer teáktól lesz legolajosabb a kanna, ezután következnek az wulong, majd a zöld teák. A kanna nevelésének végső célja a kanna alkatának mélyebb megismerésén keresztül egy finomabb és érzékenyebb viszony a kannával és a főzési tulajdonságok kiaknázása.