Leírás

A Fuji vagy Fuji San (富士山) 3,776 m. Japán legmagasabb hegye és az ország leghíresebb jelképe. A hegy maga egy havas vulkán, amelynek gyönyörű kúpos alakja és krátere a japán művészet minden területét megihlette. A híres festő Hokusai is szánt egy fametszet sorozatot a hegynek, a “harminchat kilátás a Fuji -ról ” címmel, amelyet 1826 -1833 között készített. A Fuji Japán szent hegye, megmászása a Sinto vallás lelki gyakorlata, olyan zarándokút, amelyet régen nőknek nem volt szabad végigjárni.

Tradicionális 椀形, wan–nari, azaz régi fa tálka forma Ifj. Fazekas István népi iparművész műhelyéből. Mázatlan, szabadtüzes agyag edény, amelynek súlya és falvastagsága is tökéletesen harmóniában van a matcházással. A stabilitás, a jó falvastagság és a viszonylagos könnyűség teszi azt, hogy a fogás kényelmes, a tál nem forrósodik át de tartja a hőt, könnyű és kényelmes kézben tartani a chawant. A fényes részeket 300 éves helyi technikával, kaviccsal dörzsöléssel, azaz felületi tömörítéssel éri el a népművész. Ettől a művelettől a kerámia felületére kavicsnyomok  és más szépségfoltok kerültek, amelyek stílusában természetessé teszik, felületének érintése jó érzéssel tölt el. Készítő: Ifj. Fekete István népi iparművész, akivel a chawan formán közösen dolgoztunk. KÉZZEL KÉSZÜLT.

A nádudvari fazekasság története a hódoltság idejére vezethető vissza, írásos adatok már 1714-ből fellelhetők. Ekkor említik először a nevében és mesterségében is egyaránt fazekas Fazekas családot. Ettől kezdve a családban folyamatosan öröklődik apáról fiúra a fekete kerámia készítésének mestersége, mind a mai napig. Bővebben a képek után.

A nádudvari mesterek a mezőváros adottságait kihasználva a mesterség mellett gazdálkodással is foglalkoztak, illetve a háztartások igényei szerint készítették cserepeiket. Nagyon jellemző edénytípusok voltak a korsók, kanták, locsolók, bodonok, stb.. Egészen az 1930-es évekig a mindennapi élethez tartozó edényeket készítettek, amikor is nem csak a nádudvari fazekasság, hanem az egész népművészet teljesen átalakult. Az emberek igényei megváltoztak és egyre jobban érdekelte őket az esztétikum. Ez természetesen kihatott a fazekas mesterek munkáira is. Létrejöttek a tökéletesen funkcionáló dísztárgyak. A népművészet és így a nádudvari fazekasság is fordulóponthoz érkezett. A fő feladata az ősi forma és motívum kincseket úgy átalakítani, hogy az a modern háztartások szerves részévé válhasson.

A mesterség fogásai az évszázadok alatt alig változtak, legfeljebb a lábbal hajtós korongot ma villanymotor hajtja, de minden más változatlan maradt. Az agyagbányászástól az égetésig ugyanúgy készülnek az edények, mint néhány száz évvel ezelőtt. Alapvető fontosságú a jó minőségű agyag kiválasztása! Cserépkészítéshez alkalmas jó minőségű agyag kb. 2 méter mélyen található a föld felszíne alatt. Ezt az agyagot ki kell bányászni, majd beviszik az udvarra, ahol vízzel felkeverik, hogy jó folyós állagú legyen. Szitákon átszűrik, hogy a szennyeződések kikerüljenek belőle, majd egy kádban 2-3 hónap alatt kiszárad a megtisztított agyag. Ezután egy pinceszerű helyiségben minimum 2-3 évig érlelik. Aztán kerül be a műhelybe, ahol korongon készül el minden tárgy. Ez talán a mesterség legszebb és talán legnagyobb felkészültséget igénylő része. Néhány nap alatt teljesen megszárad az edény és ekkor következik a nádudvari fekete kerámia egyik különlegessége, a mintázás. A kiszáradt edény felületét kaviccsal dörzsölve mintázzák, fényesítik és tömörítik, pont ahogy a jianshui kerámiánál. Ez gyakorlatilag a felület tömörítését jelenti. A lemintázott edények kerülnek be a katlanba, ahol megkapják jellegzetes fekete színüket.