Bizen: Tűz és hamu

Egyedi bizeni kerámiáink gyűjteménye és a kollekciónkból kikerült szebb darabok

A Bizen-yaki kerámia egyike a hat ősi japán kerámia stílusnak/műhelynek, és napjainkban talán a  legismertebb képviselője a japán fatüzes égetésű kerámiáknak. Okajama tartományban, a Bizen melletti Imbe városka ad otthont a ma is működő műhelyeknek. A városkában lépten-nyomon a helyi kemencében égetett díszítő elemek, használati tárgyak láthatók, a tetőcserepektől a járólapokig műalkotások sora veszi körül a látogatót. Kútgyűrű, mosdótálca, és az elmaradhatatlan állatfigurák mindenhol.

Az üzletek, műhelyek utcájában a délutáni melegben nagy a csend, de ha nem tűzne elviselhetetlenül a nap, akkor is betérnénk mindegyikbe. A boltok mögött műhely, kis japán kert, nemritkán több kamrás kemence is, oldalában a felhalmozott fenyőfa kötegekkel. Boltonként változik a stílus, a legtöbb helyen a tulajdonos, a mester is jelen van, érdeklődve, figyelemmel követik nézelődésünket. Egy műhelyben éppen a pár napja elkészült kerámiákat csiszolják, osztályozzák, máshol a külföldi megrendelő több tálcányi hohinját nézzük át, még választhatunk is közülük, de sajnos nagyon drágák… Pár műhellyel később egy hetvenéves mester és fia fogad minket, tőlük már tudunk hozni kannákat, a fali csapnál ki is kell próbálni, hogyan töltenek, a mester megmutatja a kis kagylóforma shiboridashit, hogyan tölt a legszebben.

A japán teaművészethez kapcsolódóan a 16.-17. század fordulóján egyre nagyobb jelentősége lett a stílusnak, és a nagy teareformer, teamester, Sen no Rikyu által az addig használt fényűzőbb, hivalkodó kerámiákat felváltotta, de legalábbis kiegészítette az elegáns csészékhez képest első pillantásra hétköznapinak tűnő, mázatlan, néha durva, csiszolatlan felületű bizeni kerámia. A bizeni kerámia szép példája a japán művészetnek, melyben nem az utánzásra, a természetből kiragadott formák, képek minél tökéletesebb megörökítésére törekednek. Nézzünk meg egy Bizen kannát, vagy csak egyszerűen tegyük le egy erdőben. Mint egy kő, egy fadarab, vagy egy toboz. Az ihlető erő és a cél is pontosan a természetesség, az egyszerű formai megoldásokra törekvés, a tájba olvadó, azzal eggyé váló tárgyak elkészítése. A fatüzes égetés lehetővé teszi, hogy minden egyes kerámia egyedi legyen, a befejezetlen érzése, folyamatban lévő, átalakuló anyag egy pillanata… Egy ilyen teáskanna vagy csésze kézbe véve néha elnémítja az embert, és csak nézi, máskor a csésze megkapja, hogy „hidd el, ez nem szép, képzőművészetet tanultam”. A bizeni kerámia nagy nyugalommal viseli mindkettőt.

A modern korban, az 1950-es 60-as években újra keresetté váltak a fatüzes égetésű kerámiák, nyugaton, elsősorban a Japánba látogató amerikai mesterek, művészek kezdték el megismertetni a stílust, nem ritkán több éves tanoncoskodás után saját kemencéket építve.

A 20. század híres Bizen mesterei:

Toyo Kaneshige(1896-1967) Kei Fujiwara(1899-1983) Toshu Yamamoto(1906-1994) Yu Fujiwara(1932-2001) Jun Isezaki (1936-)

Ha volt bizen rajongó nagyszülőd, vagy japán ismerősöd a korosztályból, most jó eséllyel múzeumnak beillő bizen kerámia gyűjteményt találhatsz a házában 🙂

A Bizen kerámiak alapanyaga a környéken bányászott, a rizsföldek mellett-alatt található, magas vastartalmú agyag, mely kiégetve gyönyörű vörös, lángszínű lesz. A Bizen kerámiák mindig fatüzes kemencében égetett, mázatlan, színezékmentes agyagból készült alkotások, melyeket csakis a tűz, a ráhulló hamu színez meg. Sok technika létezik, melyekkel a mesterek, keramikus művészek befolyásolhatják a végeredményt, de végső soron a kemencében, a tűzben dől el minden. A hosszú égetés után a kihűlt kemence kipakolása és a tárgyak megtisztítása után derül ki először, hogy mit sikerült alkotni. Az elkészült, kiégetett kerámiákat a felületükön megjelenő klasszikus, jól megkülönböztethető mintázatok alapján értékelik. Ezeket a jól felismerhető motívumokat a kemencében való elhelyezéssel, kitakarással érik el.

Jól ismert stílus a tárgyakra tekert, sós vízben áztatott szalma, vagy fű, mely vörös csíkot hagy a kerámián az égetés alatt (Hidasuki). Néhány további stílus:

keshiki „tájkép” elnevezések:

Goma – szezámmag, Sangiri – parázstakaró, Botamochi – rizspogácsa, mocsi, Hidasuki – tűzhúr, Hiro – tűznyom, Aobizen – kék bizen, Kurobizen – fekete bizen, Fuseyaki – átfedés, Tamadare – cseppfolyó

Nézzünk számokat: Egy átlagos égetés során 1500-1900 (3-4 millió forint) köteg fát égetnek el, az égetés akár 13-15 napig is tarthat, és szerencsés esetben a Noborigama kemencében elhelyezett kb 3000 darab, kisebb-nagyobb kerámia nagyrésze szépen átvészeli a forróságot. A hagyományos, négykamrás Noborigama kemencét 1200-1300 fokra hevítik, de a kemencében „tűzközelben” 1400-1500 C fok is lehet. Az itt elhelyezett tárgyakon már teljesen mázszerűre ég a hamutakaró. Japán másik ismert kemence típusa a kisebb Anagama, mely csupán egykamrás, ezekben csak 2-3 napig tart egy égetés. Manapság a Noborigama az elterjedtebb, nagyobb mennyiségű kerámia, több mester, több havi munkája égethető ki egyszerre. Shigarakiban látható egy 11 kamrás Noborigama kemence is.

A bizeni teás eszközök, hasonlóan a yixingi, vagy más kínai, máz nélkül készülő kerámiákhoz, rendkívül alkalmasak hétköznapi, vagy szertartásos teakészítésre is. Legalapvetőbb és legfontosabb tulajdonságuk, az „emlékezőképesség”, ahogy az anyagot átjárja a tea aromája, és akár már néhány teakészítés után, forróvizet töltve a kannába, megérezhető a korábbi teázások illata. Bizeni kerámiában a zöld tea különösen aromás, élénk illatú lesz, de nagyobb „testet” is ad. A fatüzes, magas hőmérsékleten égetett bizeni kannák egy kis átmosás, tisztítás után rögtön használhatók, forró vizes elmosásuk után édes illatú vizet töltenek. Víztároló korsóként, vagy virágvázaként is új minőséget adnak a ridegebb porcelán, vagy mázas kerámia után.

Fatűzben égetett kerámiát használva különösen jól meg lehet tapasztalni a megismételhetetlen pillanat érzését, ahogy egy időtlennek tűnő meleg fényű, puha tapintású kannával elkészítjük a teánkat.