A Bikouen teaház első számú, legértékesebb matcha teája. Koicha, azaz sűrű tea kategória, de természetesen usucha, híg tea is készíthető belőle. A teán érződik a cég-karakter, az ódon templomok füstölős, illatos hangulata is, de a krémesség itt már mindent felülír. Elegáns, ünnepi tea, tapasztalt teásoknak. Érdemes előtte a Hyakka vagy méginkább az Eiho-val kezdeni az ismerkedést.
A kiotói matcha-specialista teaház a prémium teák között is kiemelkedően finomra őrölt teákat készít.
Ez garantálja az átlag feletti, selymes, krémes hatást, az élénkebb, jobban kiteljesedő ízeket. Az elkészült teának nem csak a felszíne habos. Az egész tea krémes, bársonyos állagú, ami a tea egyik legmeghatározóbb élménye. Könnyen elkészíthető, könnyen habosítható, és felnyitása után is még viszonylag hosszan megőrzi karakterét, ha megfelelő körülmények között, mindig gondosan lezárva, hűtőben tartjuk. A japán teaszertartás teája, a porrá őrölt rügytea, a matcha. A szűrt fényben növekvő levelek több klorofilt termelnek, így a tea zöldebb, édesebb, teltebb ízű lesz.
Három hetes árnyékolás után szedett tea, melyet a gőzölés és szárítás után alaposan leválogatnak, majd malommal porrá őrölnek. A púder finomságú zöld tea kis vízzel elkeverve a legintenzívebb zöld teás élmény, amit el tudunk képzelni. Az egyetlen tea, melynek fogyasztásakor a teljes tealevelet megisszuk, nem csak azt, amit a készítés során vízzel kioldunk belőle. |